Entrópia

Csak egy ásó, esetleg rozsdás lapát
Földbe vájó. Lehet bér, nem kell saját
Méter mélyen: a munka már nem kenyerem
Ez a jelenem... A reményt így temetem!
És csak nézem, ahogy a metró ablakából bámul rám
A tükörképem. És csak nézem a záródó ajtókat ahogy törlik a formám!
Erről szólt a tegnap, megfakult képeslap
Bármeddig is nézem, a hajnali sötétségben
Csak a múló idő törésvonala van itt vendégségben
Bármeddig is nézem, a kimerültség néz vissza
Ahogy a múló idő párlatát kortyolgatva issza
Mert hosszú az éj és millió a démon
Itt köröznek a szobában. Álmatlansággal takar be a plafon
Már korábban is gondoltam, hogy leírom így marad valami utánam:
Sokkal jobban szerettelek, mint ahogy magamat utáltam!
Reggeli kávé, a zacc engem figuráz
Agyi enklávé, elszigetelődött kicsi ház, kopik a máz
Roskad a váz
Pár percet fekszem, pár percig élek
Az entrópiától pár percet kérek
És csak nézem, és csak nézem
A metró ablakában a tükörképem
Bármeddig is nézem, a hajnali sötétségben
Csak a múló idő törésvonala van itt vendégségben
Bármeddig is nézem, csak a kimerültség néz vissza
Ahogy a múló idő párlatát kortyolgatva issza
Bármeddig is nézem, a hajnali sötétségben
Csak a múló idő törésvonala van itt vendégségben
Én sem látlak téged, és te sem nézel vissza
Ahogy a múló idő párlatát kortyolgatva issza
Hosszú az éj és millió a démon
Itt köröznek a szobában. Álmatlansággal takar be a plafon
Már korábban is gondoltam, hogy leírom így marad valami utánam:
Sokkal jobban szerettelek, mint ahogy saját magamat utáltam!