Apáink Véréből
Fankadeli
3:41Újabb kislányt támadtak meg A 12 éves gyerek az iskolából tartott hazafelé, amikor egy nyolc fős, roma fiatalokból álló csoport közrefogta. Ketten lefogták, a többiek átkutatták a zsebeit, a táskáját kiborították A kislány, aki a tavaly meggyilkolt 14 éves kiskunlacházi lány barátnője volt, sokkot kapott Azt hiszitek, hogy a cigányember reggel felkel, ráüt a hasára, és azt mondja, elmegyek én lopni Vagy elmegyek én bűnözni. Dehogy akarja ezt. Rá van kényszerítve Azért mert valaki rá van szorulva arra, hogy valamilyen többlet jövedelemhez jusson, azt nem azt jelenti, hogy lopni kell. Tehát én azt vidéken egyszerűen nem fogadom el, hogy a terményt le kell lopni. Kérem, ott a föld, meg kell termelni a terményt. Kapát azt bárki tudja kezelni. Magyarországon, mindenki tudja, van egy abszolút elhibázott szociális rendszer, amely azt támogatja, hogy megélhetési okokból, emberek gyermekeket szüljenek. Ezzel mindenki tisztában van A cigányságba az haddférjen már bele, hogy hét, vagy nyolc, vagy kilenc, vagy 10 gyerekünk van Miért mindig azt kell mondani, hogy a szociális segélyekért szülnek gyereket? Nem igaz." '93, Ferike 10 éves A Főtér a tesómmal, cukrászda, két krémes Séta a céh padnál narancssárga kabátok Nem is értettem, hogy igazából mit látok Augusztus 23, meglincselték Norbit Egy ország retteg, egy anyuka ordít Aztán '96-ban, a Robinson pályánál Mindenki fut mikor, a segítséget várnám Heten egy ellen, szakad a láncon De az ütéseket bírom, a rúgásokat állom '99-ben, néztem a TV-ben Hogy gádzsóznak a klippben, fekete fehérben 10 évvel később, 2009-ben A rendőr beszari, a bíróság tehetetlen Fent dörzsölik a tenyerüket mikor megyünk egymásnak De miniszter úr, az útjaink majd elválnak Ha én cigány lennék, azt ölném, aki lincsel És félnék, hogy vajon mit szól ehhez a jó Isten Ha én cigány lennék, nem dobnék a gépbe Mert nem hoznék több szégyent erre a népre Ha én cigány lennék, leszarnám az aranyat Nem lopnám a napot, és tartanám a szavamat Ha én cigány lennék, megbecsülném e földet Ami etette anyámat, és most engem is etet Mindennapos lincselés, mindennapos gyilkolás Vérbe fagyott öregek és pár drogárus iskolás Csak nézem a TV-t, ahol mélyen kussolnak Ebből nem hogy szebb jövő, még szebb holnap se lesz Csak a stressz, hogy hol van már a lányod? Akár csak Dórit lehet, holtan találod Ártatlanok börtönben, a bűnözők meg Thaiföldön De, az igazság köpenyét, most újra rád öltöm Első kézből mondom, minden vajda tudja Hogy mért és hogyan lő a sörétes puska Régen írtam egy számot, a címe: Ezt most volt Egy nagy szerelemről, egy cigánylányról szólt Szátokba adták, mert jól hangzik, hogy rasszista És ki golyózik meg gádzsózik, naponta azt mondja Fannit tiltották tőlem, ott a sötét erdőben Mert az apja szerint, aki fehér erőtlen Ha én cigány lennék, azt ölném, aki lincsel És félnék, hogy vajon mit szól ehhez a jó Isten Ha én cigány lennék, nem dobnék a gépbe Mert nem hoznék több szégyent erre a népre Ha én cigány lennék, leszarnám az aranyat Nem lopnám a napot, és tartanám a szavamat Ha én cigány lennék, megbecsülném e földet Ami etette anyámat, és most engem is etet Mire megyek észérvekkel, a gyűlölettel szemben? Mikor egy anya úgy öl, hogy a szeme se rebben A Mónika showban láthatta az ország Hogy a retardáltságot a tudósok mire mondják Lakatos Attila kiben volt még emberség De ahogy nézem mára őt is megvették Szerinte nyolc gyerek oké. Mit mondhatnék erre? Hiszem, hogy nem háború a jó Isten terve Vilma néni tanított cigányok közt alsóban Gatyás Pistike ült a hátsó padsorban Egyszer felállt és azt mondta "Szopd ki a gecimet!" 14 évesen járta épp a negyediket Fankadeli magyar, de cigány szeretnék lenni Mert hiába az öltöny, értetek nem tesz senki Amit sorsnak hiszünk, előre ki volt tervelve Hogy a magyar visszalőjön, mert a cigány megverte Ha én cigány lennék, azt ölném, aki lincsel És félnék, hogy vajon mit szól ehhez a jó Isten Ha én cigány lennék, nem dobnék a gépbe Mert nem hoznék több szégyent erre a népre Ha én cigány lennék, leszarnám az aranyat Nem lopnám a napot, és tartanám a szavamat Ha én cigány lennék, megbecsülném e földet Ami etette anyámat, és most engem is etet Egyet azonban ne felejtsetek A rajoskodásból, a fluxokból meg a keménykedésekből nem kérek, és nem kérünk Nem kérünk a késekből, nem kérünk a lincselésekből Nem kérünk halott tinédzserekből, halott apákból és idősekből Nem kérünk a menősködésből, és mindenkinek türköt fogunk tartani, aki előbbre tartja magát a másiknál: legyen zsidó, cigány vagy magyar Ha én cigány lennék, azt ölném, aki lincsel És félnék, hogy vajon mit szól ehhez a jó Isten Ha én cigány lennék, nem dobnék a gépbe Mert nem hoznék több szégyent erre a népre Ha én cigány lennék, leszarnám az aranyat Nem lopnám a napot, és tartanám a szavamat Ha én cigány lennék, megbecsülném e földet Ami etette anyámat, és most engem is etet Körülbelül két-háromezer embert várunk Különféle antifasiszta, zsidó és roma szervezetekkel tárgyaltunk, akik jelezték, hogy mindenképpen jönni fognak És amiben megmutatjuk a társadalom csendes többségének erejét Az antifasizmus eszméjének erkölcsi fölényét, szélsőjobboldali tendenciákkal szemben