Dühöngő

elvileg nem izgat, de a tekinteted mást kommunikál
ha kimondom a nevét megint tágulnak a pupillák
sosem szeretett senki eléggé
senki nem egészít ki egésszé
ha nyitva van az ajtó falakat zúzni kár

szétesve érkeztél
én összeraktalak
melletted a múlt beszél
most felbaszom magam

a dühöngő nyitva van, benne van minden
amik ők sohasem lettek
ha mindenki mással szeretne lenni
esküszöm apácának kéne menjek
miért én féljek
ha téged nézlek

ha most rád nézek nem látok mást
csak egy félrecsúszott támadást
valaki ellen, ne nekem kelljen felneveljelek
minek védekezzek vízcseppek ellen egy süllyedő hajón
én elúsztam, míg te ott maradsz
most a tengerben magyarázz dolgokat

szétesve érkeztél
én összeraktalak
melletted a múlt beszél
most felbaszom magam

a dühöngő nyitva van, benne van minden
amik ők sohasem lettek
ha mindenki mással szeretne lenni
esküszöm apácának kéne menjek
miért én féljek
ha téged nézlek

és tudom én leszek a cucc a fiókban, elszáradt fehér virágból
én leszek a poros doboz a polcon, amit ott hagytál megszokásból
ugyanúgy mész el, ahogyan jöttél, görcsösen görbe tükörrel
okoltál, mert a múltban ragadtál, én távozom emelt fővel

a dühöngő nyitva van, benne van minden
amik ők sohasem lettek
ha mindenki mással szeretne lenni
esküszöm apácának kéne menjek
miért én féljek
ha téged nézlek

ha te nyugodtan alszol én le tudom tenni
így is túl régóta viszlek
széttöröm, elásom, nekem ez ennyi
játszhatod másnak az istent
többet én nem félek
ha téged nézlek