Szeretőmnek

Bennünk fonalak folynak
A végük a csillagos égbe
Van szépen belefonva
A másik a másik zsebébe

Az akácos utak maradnak
A nap melege meg a szél
Ugyanúgy megmaradnak
Csak én mentem el, csak én

Annyira fúj, igen, annyira fúj a szél
Hogy idáig fújt el engem a szél
Annyira messzire visz engem az út
Mindig rángat valahová a szív

Bennünk fonalak folynak
A végük a csillagos ég
Az erekben langyos aszfalt
Csurog a szívem felé

Annyira fúj, igen, annyira fúj a szél
Idáig fújt el engem a szél
Annyira messzire visz engem az út
Mindig rángat valahová a szív

Annyira messzire fújt el
Hogy idáig fújt el a szél
Mondjátok meg a szeretőmnek
Nem vagyok már az övé

Annyira fúj, igen, annyira fúj a szél
Idáig fújt el engem a szél
Annyira messzire visz engem az út
Mert mindig rángat valahová a szív

Mindig rángat valahová a szív