Kivándorlók Dala

Bús vállunkon nyűtt tarisznya,
Nyűtt lábunkon ócska csizma,
Fel is út, le is út,
Idegenbe visz az út.

Fáj szívünkben régi emlék,
Bizony pajtás haza mennénk,
De nincs hova, nincs hazánk,
Se otthonunk, se anyánk.

Idegenből idegenbe,
Munkahelyről munkahelyre,
Visz az idő, visz a szél,
Gonosz idő, gonosz szél.

Gép dübörög, fejsze csattan,
Otthon járunk gondolatban,
S míg hordjuk a szolga súlyt,
Fáj az élet, fáj a múlt.

Bús vállunkon nyűtt tarisznya,
Nyűtt lábunkon ócska csizma,
Fel is út, le is út,
Idegenbe visz az út.

Fáj szívünkben régi emlék,
Bizony pajtás haza mennénk,
De nincs hova, nincs hazánk,
Se otthonunk, se anyánk.

Idegenből idegenbe,
Munkahelyről munkahelyre,
Visz az idő, visz a szél,
Gonosz idő, gonosz szél.

Gép dübörög, fejsze csattan,
Otthon járunk gondolatban,
S míg hordjuk a szolga súlyt,
Fáj az élet, fáj a múlt.

De majd egyszer üt az óra,
S föl szállunk egy víg hajóra,
Hó, hahó szép hajó,
Vitorlája mint a hó.

S nyűtt szivével halál szárnyán,
Hazatér a bujdosó.
S nyűtt szivével halál szárnyán
Hazatér a bujdosó.