Tábori Posta

Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanak
És pisztrángrajok úsznak el a korhadozó híd alatt
Hol lenn a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket ereget
Élt egy asszony magányosan, férjéről várt híreket

Két éve már, hogy tábori lap nem oldotta magányát
Reménykedve várta mégis minden nap a postáját
A kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozót
És könnyes szemmel sétált vissza, ma sem kapott semmi jót

Egy nap aztán furcsa levél érkezett a címére
Csináltasson igazolványt megváltozott nevére
Megírták, hogy mikor menjen, melyik házba és hova
Így lett Kovács Máriából Maria Kovácsova

Ki tudja már, mennyi hosszú év repült el azóta
Hogy utoljára levelet hozott ki neki a posta
Esténként férje fényképét fekteti párnájára
Beszél hozzá, simogatja és hűségesen várja

Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka
Mankójára támaszkodva a fogságból tért haza
Nem szóltak, csak nézték egymást, mint szerelmük hajnalán
Nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány