Mama

Már egy hete csak a mamára
Gondolok mindíg, meg-megállva
Nyikorgó kosárral ölében
Ment a padlásra, ment serényen

Én még őszinte ember voltam
Ordítottam, toporzékoltam
Hagyja a dagadt ruhát másra
Engem vigyen föl a padlásra

Csak ment és teregetett némán
Nem szidott, nem is nézett énrám
S a ruhák fényesen, suhogva
Keringtek, szálltak a magosba

Nem nyafognék, de most már késő
Most látom, milyen óriás ő -
Szürke haja lebben az égen
Kékítőt old az ég vizében