Végtelen

Bárcsak olyan végtelen lenne

Tizennyolc voltam, még gyerek tán
Dunakanyar volt nekem az óceán
Én voltam a király a vidéken
Jött egy lány, pedig nem kértem
Féltem tőle, ő nagyon más
Ellentétek közt vonzódás
Egy életre megtanultam
Mit jelent a belédbolondultam

Bárcsak olyan végtelen lenne

Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél

Hibáimmal átölelnél
Bárcsak olyan végtelen lenne

Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél

Mint akkor, ott a kék víznél

Bárcsak olyan végtelen lenne

Barna volt, és nem hallott nemet
Mai napig hallom, ahogy nevet
Kéz kézben néztünk az égre
Elmentek a többiek végre
Ketten maradtunk a kék vízen
Csillogott a hold, és az én szívem
Majdnem eltépte az éjszaka
Egy szó maradt csak: a vágy szava

Bárcsak olyan végtelen lenne

Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél

Hibáimmal átölelnél
Bárcsak olyan végtelen lenne

Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél

Mint akkor, ott a kék víznél

Bárcsak olyan végtelen lenne

Volt ott pár igazán jó napunk
Én nagyon hittem benne, hogy jók vagyunk
Elmondom minden lánynak, ki engem elátkozott:
Hogy a szívem majd megállt érted, úgy dobogott
Úgy dobogott, úgy dobogott, úgy dobogott

Bárcsak olyan végtelen lenne

Bárcsak olyan végtelen lenne

Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél

Hibáimmal átölelnél
Bárcsak olyan végtelen lenne

Mint a Duna szép nyári este
Bárcsak olyan végtelen lennél

Mint akkor, ott a kék víznél

Bárcsak olyan végtelen lenne