Kár, Hogy A Hunnia

Ott egyem meg a harcmezőn,
az utolsó komisz kenyerem,
de ne legyen többé a hazám,
akkora, mint a tenyerem.

Ha elbukom, hát volt értelme,
védtem egy kócos szeretőt.
Lábhoz tett fegyverrel állok meg,
hősen az Úr Isten előtt.

Kár, hogy a Hunnia határát szegte át,
Szép szülőföldem darabokra szaggatták.
Nézd, ez a város még mindig romokban áll,
De felépül majd újra, ha a magyar harcba száll.

Bizonytalanok most az órák, s titokba burkolt holnapok.
De gyűlölöm a satnya várást, indulni inkább kész vagyok.
Puskám csövébe virágszálat fűz majd egy kis magyar leány.
S csillagokkal lüktet szíve, utánam őszi éjszakán.