Csillagösvényedre

Többnek kell maradnia, nem vitatható,
mint pár esetlenül, ideiglenesen kőbe vésett szó
arról, hogy te sem voltál rossz, és volt, hogy én se voltam jó,
de hogy is érthetné ezt egy seregnyi közönnyel alkuvó?

Mert közönnyel alkudnak azóta is, közönnyel!
Ha nem akarsz magadnak bajt, minden irányból köszönj el
a józan észérvektől: nem védenek meg
és míg az évek kint telnek,
bent egyre gyülnek az intelmek:

a penészszagú, kinőtt ruhákat,
vízbefojtott kölyökkutyákat
addig sirasd, míg senki sem lát,
hogy irgalmas vagy, és nem vernek át,
te élenjáró (pengeélen)...
majd kapsz egy díjat,
hogy ezt is kibírtad
és merre tovább? Az évek, ha rangok,
szebben szólnak végül a harangok
majd?
Hagyd...
Fogalmuk sincs arról, amit te is úgy tanultál:
hogy hogy légy keményebb apád pofonjainál

Tátongó, lidrécnyomott esték,
te nem adtál neki, de mások etették
helyetted, benned nőtt nagyra.
Szomjas, és a lelked veri csapra
és nagyobbra nő, és suttogja,
(és tudod te is, mert elmondta)
hogy: kár erőlködnöd, hülyegyerek,
a világ csak nélküled lesz kerek.
A magadfajta egy dolgot tehet,
ha égni kell (hát, akinek lehet),
továbbadja a fényt és a meleget

Az utat vágja, vagy a jöttét várja,
de amíg járja a sarát állva,
szegény embernek teher alatt nő az álma

És mikor a vállaim recsegnek a felismerés alatt,
és maradék szobámban ezer út után már csak a tükör maradt,
te nyitott szemekkel állsz ott ébren
valahol, valahol a messzikékben,
de ha elfogadom a látványt, egy hidat is rejt a kép
de ha elfogadom a látványt, egy hidat is rejt a kép,
és az nem közelíthető meg, csakis ezerféleképp
Az az egy híd vezet és egy irányba
Keskeny és omlik, de mindhiába,
mert fél lábbal a mélység peremén
robogunk, te meg én, Illés szekerén

robogunk, te meg én, Illés szekerén
robogunk, te meg én, Illés szekerén,
fél lábbal a mélység peremén

Az Illés-nép nem nyugszik, csak az örök tettek mezején