Háztetőn

A szívem fent üldögél a háztetőn,
Hogy hátha jön egy szerető,
Aki levinné őt a többi közé,
Hogy érezhesse, hogy most az övé
Tényleg, és végleg arra kérlek,
Hogy ha egyszer már levitted többé
Ne nézze innen.

Hogy hogy szereti egymást két szívszakértő,
Az utolsó helyzetben szerelmet kérő.
Nemtől félő ember, aki én lennék,
Az a félig élő, annak élő, hogy azt mondják: hé, Ő

Tetszik nekem és kialakulhat
Ilyen szerelemre hasonlító gyors románc.
Csak félek, hogy mint fogzománc
Vékonyodik majd el és válik nincstelenné,
De mit szólnál, ha ma este valahogy mégis te lennél?

Aki kirángat abból, amiben éppen vagyok,
Mert ha úgy van én ma este mindent itt hagyok,
Amit úgy hívnak, hogy becsület, mert bennem van a lendület
És bármit mondasz biztos lehetsz abban, hogy én:

Rendületlenül hiszek neked, mert te miért hazudnál?
Ugyan már te nekem biztos, hogy nem is tudnál,
Ha azt mondod, hogy szeretlek majd visszamondom én neked,
Mert úgyse veszem észre, hogy ez csak a sziréni éneked.

Mert én neked biztos olyan kurva jó lehetnék,
Hogy a szívünket a föld alá egymás mellé temetnék.
És ott rohadna el majd mind a kettő csendben,
Két általunk előtte szépnek gondolt testben.

De az enyém még a háztetőn üldögél és vár egy nőt,
Aki lehívja majd magához
És kéri hogy a magját ossza szét gyorsan a szívének,
Mert ez olyan szép ének, hogy biztos kurva jó lenne,
Ha a szívem tovább élhetne benne.