Sírok Között

A fájdalom, mely fogva tart... lassan felemészt...
S a csillagok megfeketedett szemeikkel nézik létem megbújva a felhők mögött
A sírokat látva szenvedéssel megtelt szemeim könnyeket hullatnak...
A vágy könnyeit. Bánattal telt lelkek otthona... elrejtve mélyen bennem
Leírhatatlanul szép a táj... mely már nem emlékszik, de érez
A fák vén karjai óvják a fény hamis illúzióitól...
S ringatják szürke gyermekeiket időtlen időkig...
Várva az üresség gyönyörű ajándékára
A köd is tiszteletét teszi a szelek által átjárt világban...
Selymes hideg érintése átfonja síró lelkem, mint egy anya remegő ajkai
Melyek búcsúzóul meleg szavakat ejtenek haldokló magjához
Bizakodva görnyedek egy fa tövében... hogy karjai egyszer engem is megérintenek
S szürke gyermekekén ringatnak... s óvnak
Míg az üresség át nem adja gyönyörű ajándékát